2010. október 18., hétfő

Galamb a rózsák között

Nem régen a Vácrátóti arborétumba jártunk, és ott láttam egy könyvet aminek a címe Kenyér és bor belelapoztam, mert hangulatosnak találtam fedelét, és nem is kellett sokat nézelődnöm benne, mikor felfedeztem egy kedves gyerekkori emléket, ami könnyeket csalt a szemembe. A kalácsfonáskor készített galamb.
Az én drága nagyikám, sokszor készített nekünk ilyet kiskoromba. Amellett, hogy nagyon finom volt a frissen kisült tészta, még izgatottabban vártuk, hiszen már a készítésnél is fontos feladatokat kaptunk. Amikor mami elkészítette a galambok testét a tésztából, mi feldíszíthettük a kis madárkákat. A gondosan kikészített, borsokból szem lett, az előre kivágott répa cikk, csőrnek való volt. Mindent a helyükre igazítottuk, majd egy kés segítségével elkészültek a farktollak, és már csak várni kellett, hogy sült galamb a szánkba repüljön.
A szegény férjem meg kissé frászt kapott, amikor visszafordult és ott látott sírni a könyves pult előtt. Akkor elmeséltem neki, hogy mi is történt, de nem igazából tudta, hogy miről beszélek, mert neki nem volt galambja gyermekkorában. Így már akkor elhatároztam, hogy a legközelebbi kalácsfonáskor készítek neki egyet. Most ugyan csak kalácsszerű tészta volt, mert az eredeti terv szerint, töltött rózsákat sütöttem, de valahogyan nem jött ki a tészta és a szirmok aránya, így pont egy galambnyi tészta kimaradt. Szóval készültek marcipános aszalt szilvával töltött rózsák és egy galamb is. A galamb kellékeit megváltoztattam, mert éppen elhasználtam az összes répát, de emiatt nem veszített fényéből a kis jószág. A szemek szilva darabból, a csőr pedig mandulából készült.

Hozzávalók: 


500 g liszt (ebből, ha van 100 g kenyérliszt)
230ml tej
25 g élesztő
10 g só
100 g cukor
2 zacskó Bourbon vaníliacukor
80 g vaj
kevés rum
1 tojássárga+ 1 a kenéshez

Az élesztőt felfuttatjuk, majd a lisztel elkeverjük, hozzátesszük, a cukrot, sót, vaníliát, rumot, apránként a tejet a tojássárgát, majd kb. 20 percig dagasztjuk. Ha már majd nem kész vagyunk a dagasztással, akkor, hozzáadjuk az olvasztott vajat is. A tésztát kb. 1 órát állni hagyjuk, majd 3mm vastagra nyújtjuk. 12 nagyobb kört és 72 db kisebb kört szaggatunk ki. A nagyobb darab tésztába becsomagoljuk az előre elkészített aszalt szilvákat. (30 percig rumba áztatva a mag helyére pedig egy-egy kis falat marcipánt nyomkodtunk) A kisebb körökkel pedig körbevesszük a csinosra igazított kis csomagokat. A siker érdekében használjunk muffin sütőformát. A kis lyukakba állítsuk az elkészült rózsafejeket. Hagyjuk meleg helyen 30 percig kelni a tésztát, majd felvert tojássárgával gondosan kenegessük meg a virágokat. 170 fokra előmelegített sütőbe rakjuk, majd szép mosolygósra süssük ki a rózsáinkat.
A galambhoz sodorjunk egy vastagabb kígyót, majd kössünk rá egy egyszerű csomót. Az egyik végét formázzuk kerekre, ez lesz a feje. Ide helyezzük el a szemeket és csőrt. A másik végét kissé lapítsuk el majd 3-4 helyen vagdossuk be, így elkészül a farktollazat is.


2010. október 16., szombat

Esküvői vacsora

Lagziban jártam, és nem is akár hol. A szomszéd Szlovákia egy kis városkájában. Kellemes őszi idő volt, a menyasszony gyönyörű, a vacsora finom a torta meg sok, kívánhat ennél többet az ember lánya?
A vacsorából az előétel lett a kedvencem, lehet, hogy kicsit protekciós volt, mivel egy kicsit már kezdtem éhes lenni, de mindegy ezúttal még is csak ez a fogás vitte a pálmát. Talán csak nemes egyszerűségével érdemelte ki. Na jó, nem csigázom tovább a kedélyeket.
A neve: Prosciutto sonka friss gyümölccsel. A szép elrendezett sonka szeleteket gyönyörű friss erdei gyümölcsök vették körbe a sonkát, pedig egy leheletnyi balzsamecettel és konyakkal csöpögtették le. Finom puha kifliket kínáltak mellé igazán káprázatos volt.
Azért mindenképpen említés tennék az ezt követő fácán levesről, és a sültes tálról is melyen töltött csibemell, és a bacon-be tekert szűzérmék mellett finom sajtmártás, és friss saláta is volt. 
A süteményeknek már nem is nagyon jutott hely, így ott nem született külön első díjas, de a habcsóktorta csokoládés kávékrémjét feltétlen meg kell, hogy említsem.
Még egyszer sok boldogságot az ifjúpárnak! 
Aki kedvet kapott, látogasson el a nagyon szép kastély étterembe, ahol az étlapon is sok finom fogás szerepel. A határtól nem messze van, így igazán megéri a kitérőt, és a csapolt Aranyfácán állítólag kihagyhatatlan.

2010. október 15., péntek

Ha Csak 10 perc jut főzésre

Akkor jöhet a bolognai spagetti. Az egyik legjobb olasz recept, amit még a kezdő konyhatündérek se rontanak el, minden gyerek szereti.
Nem sok alapanyag kell hozzá, és ha gondosan megválogatjuk, akkor garantált a siker. Minden alkalommal lehet kicsit más, mint az előző, így igazán nem lehet ráunni. Én most apró koktél paradicsomokkal és parmezán forgácsokkal tettem rafinálttá.
A tészta vizet tegyük fel melegedni, és rögtön hozzá is láthatunk a szósznak. A szokott módon kockázzunk hagymát, majd egy kevés olívaolajon futtassuk meg, dobjuk rá a darált húst, ha megpirult jöhet a paradicsom. Attól függ, hogy milyen formátumú paradicsomot használunk rotyogtassuk a szószt 10-20 percig. Kevés fokhagymát adjunk bele és sok-sok friss bazsalikomot. A felforrt vízbe, tegyük bele a spagettit sózzuk meg a vizet majd, a csomagoláson leírtak szerint főzzük pár percig. A leszűrt tésztát tegyük egy nagy tálba öntsünk rá olívaolajat, majd alaposan forgassuk át. Aztán már nincs más teendőnk, csak rámerni a finom szószból és megszórni a sajtforgácsokkal.


Hozzávalók:

1 csomag spagetti
olívaolaj
1 hagyma
500g darált hús
2 hámozott paradicsom konzerv
1 nagy csokor bazsalikom
1-2 gerezd fokhagyma
sajt




2010. október 14., csütörtök

Fehérboros póréhagymaleves

Ki gondolná, hogy ezt az egyszerű zöldséget, már a rómaiak is fogyasztották. A-, B6-, E-, K- és C-vitamint tartalmaz, jelentős mennyiségben. Emellett, víz- és vizelethajtó, koleszterin- és vérzsír csökkentő hatása is van, valamint gátolja a belekben a baktériumok és gombák szaporodását. Ásványi anyagok közül találunk benne vasat, magnéziumot, és foszfort. Tipikusan őszi és téli zöldségféle, így mielőbb iktassuk be az étrendünkbe, hogy élvezhessük jótékony hatásait, és kellemes  ízét.
Jól párosítható sajtokkal, de remek kísérője a fehér húsoknak, tejszínnel krémesen csábítóvá válik. Ne felejtsük el kipróbálni sült változatban is. 




Hozzávalók:

2 egész póréhagyma
3 szem burgonya
1 zöldség
2 dl fehérbor
1 kis doboz tejföl
húsleves, vagy leveskocka
petrezselyemzöld

A hagymát alaposan mossuk meg, többször is, mert gyakorta homok, vagy föld szorul a levelei közé. (növekedése során a  növényt, kis föld kupaccal kell körbe venni, hogy szép hosszú fehér résszel rendelkezzen mire megnő) Karikázzuk fel, majd tegyük egy lábosba, tisztítsuk meg a burgonyát és a zöldséget is, ezeket is daraboljuk fel, majd tegyük a hagyma mellé. Öntsük rá a bort, majd engedjük fel annyi levessel, hogy ellepje a zöldségeket. Ha mind puhára főtt, akkor egyszerűen pépesítsük, majd keverjük el benne a tejfölt. Tálaláskor szórjuk meg petrezselyemmel, esetleg vékony póréhagyma karikákkal, de bármilyen krémlevesbe illő ropogós betéttel is kínálhatjuk.

2010. október 13., szerda

Cukkinis rózsa és upgrade




Tegnap szülinapot köszöntöttünk, az igazi virág mellé ehető virágokat kreáltam, sós süti alakban. Cukkinis rózsákat és tovább fejlesztett változatait ( az őszi szezonra) a sütőtökös és a lilahagymás verziót. A recept egyszerű, de az elkészítés időigényes és némi kézügyességet is megkíván. Tény az eredmény szemrevaló és felséges. Ha nincs elég bátorságunk, akkor csak a fele tésztából készítsünk rózsákat, a másik felét vastagabbra nyújtsuk és lehet belőle pogácsa vagy sajtosrúd is.

Hozzávalók:

50 dkg liszt
1 kocka margarin
1 tojás sárgája
fél élesztő
kevés tej

kis pohár tejföl
2 kisebb cukkini (vagy egy kisebb sütőtök fele, vagy pár szem lilahagyma)
1 doboz fűszeres sajtkrém



Elkészítés:

Az élesztőt a tejben felfuttatjuk, a hozzávalókból tésztát gyúrunk, 1 órán át hűtőben pihentetjük. Utána kb. fél cm vastagra kinyújtjuk, megkenjük a sajtkrémmel, kb. 2 cm-es csíkokra vágjuk. A csíkokat cukkini szeletekkel kirakjuk, majd a csíkokat feltekerjük. Forró sütőben kisütjük.




2010. október 12., kedd

Ha elszállt a csáberő

A hétvégén a szülőknél jártunk, és már megint az lett az eredmény, hogy sokkal több mindent kaptunk, mint amennyit el tudtunk fogyasztani. A maradék sült hús már senkinek nem volt elég vonzó, így valami új küllemet kellett neki találnom. Az olaszok nem örülnének neki, de sebaj, mert nekünk tetszett az eredmény. A maradék ezúttal pizzafeltétté alakult.
Készítettem egy jó kis pizzatésztát, magát a tésztát is megfűszereztem friss zöldfűszerekkel, így már a kelesztéskor csiklandozta az orrcimpákat, akik az újonnan érkezett információkat, gondosan továbbították a gyomornedvek felé, azok pedig újra és újra arra kényszerítették a tulajdonosukat, hogy megkérdezzék: nincs még kész? Mikor lesz már kész? Éhes vagyok!!!
A hosszas várakozás után végre nagyon szép ruganyos tésztánk lett, amit belelapítottam a pizza tepsikbe megkentem a közben kikevert tejfölös szósszal megszórtam a felcsíkozott hússal, egy kevés paradicsom szelettel, lilahagyma karikával, sajttal és már mehettek is a jó forró sütőbe, gyönyörű aranysárgára pirulni.

Tészta:

50 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
egy kevés víz

pici cukor az élesztő felfuttatásához
olívaolaj
zöldfűszerek tetszés szerint apróra vágva, ha nincs akkor olasz fűszer keverék is lehet
Szósz:
egy nagy doboz tejföl 
1-2 gerezd fokhagyma finomra aprítva
bors

Az említett okok miatt, a fényképről majdnem sikerült lemaradnom, azért egy utolsó szeletet még sikerült lekapni! 

2010. október 11., hétfő

Segítebéd

Ez csak egy magán akció nem a nagy sikerű segítsüti egyik ágazata. Csupán csak a barátaink lányait vendégeltük meg, mivel a szülők nyaralnak a lányoknak meg kifogyott a készlet. Ahogyan én észrevettem, nem is a kamrából hiányoztak hozzávalók, inkább csak a gondoskodásból volt nélkülözés. 

Ebédre több minden készült, így volt választási lehetőség és ahogyan a kedvesem mondani szokta, így meg volt az A-B-C menü, és persze így maradt vacsorára is. Sőt még egy kis pakkot is küldtem a hazaérkező szülőknek.

Sorrendben:
Pásztor leves, Paradicsomos sült csirke bulgurral tepsiben sütve, Stefánia vagdalt, töltött borjú, fűszeres tepsis burgonya, zöldbab bacon-be csavarva, erdei gombás rizs, desszertnek pedig nagyanyám kakaós kőttese.
A piacon Misi bától  sikerült vennem nagyon finom mustot, hogy igazán ünnepi legyen az ebéd.
Bár ez utóbbit, egyedül kellett elfogyasztanom, mert elfelejtettem, hogy a hűtőben van.
Remélem nem maradtak éhen a lányok! Legközelebb is szívesen látjuk őket.



Kakaós kőttes
Hozzávalók:
50 dkg liszt
10 dkg vaj
3 tojássárga
5 dkg cukor
3 dkg élesztő

3,5 dl tej
töltelékhez:
kakaópor és cukor

A fenti anyagokból kelt tésztát készítünk, alaposan kidagasztjuk, majd 1 órát meleg helyen piheni hagyjuk. Ha már szépen megkelt, akkor kinyújtjuk téglalap alakúra, meg szórjuk a kakaós cukorral gazdagon, feltekerjük. A felcsavart tésztát tepsire rakjuk, majd újra kelni hagyjuk ezúttal kb. 30 percet.
Tojással megkenjük a tetejét és 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. 

2010. október 10., vasárnap

Mindenízű leves

Nem arra a napközis bnv (belemindenvackot) levesre kell gondolni, hanem inkább a Harry Potterből megismert varázslatos mindenízű drazséra. A leves egyébként tényleg egy varázslat, mire a család többi tagja megterít, addigra az előző napi maradékból elkészül ez a nagyon finom, vitamin dús leves, ami még remekül álcázza is a gyerkőcök előtt az összes „fúj-fúj” zöldséget. 


Elkészítés:
Szedjük össze az összes húslevesből megmard zöldséget öntsük fel egy kevés levessel, turmixoljuk le, hígítsuk megfelelőre, majd melegítsük meg. Betétnek, sok minden használhatunk pl.: pirított kenyérkockát, sajtropogóst. Nekem most sikerült a piacon nagyon zsenge zöldborsót vennem, így egyszerűen csak ebből szórtam bele pár marékkal. Ha nagyon kevés az idő, akkor egyszerűen csak reszeljünk rá sajtot.
Van aki nem szereti, de én bizony keverek bele egy kevés tejszínt, ettől lágy lesz és krémesebb. Amellett, hogy gyors, könnyű és egészséges a megmaradt zöldség félét sem kell kidobnunk, így aztán jólesően nyugtázhatjuk, hogy ma is rendkívül gazdaságosan vezettük a konyhát.
Még egy apró trükk, a turmixolás előtt, bele keverhetünk a kedvenc fűszerünkből is, így a végeredmény lehet, olaszos, indiai, mexikói vagy éppen amihez kedvünk van.

2010. október 8., péntek

Vizajárás

Ja ez nem valami új játék a visa kártyával rendelkezőknek, ha nem egy sajnos napjainkban, már nem létező természeti jelenség. De van egy halvány reménysugár arra, hogy unokáink esetleg már egy kaviár nagyhatalomként működő Magyarországon élhetnek majd. Hogy egy kicsit érthetőbb legyek: szeptember közepén a Duna több részén, köztük Budapesten a Viza utcánál, elengedtek 100 db 4 hónapos viza halacskát, akik arra hívatottak, hogy újra otthonra leljenek nálunk, sajnos ehhez még nagyon-nagyon sok évre és a természet kegyességére is szükség lenne. És nem utolsó sorban további telepítésekre, mert ez a 100 db kis hal igazán nem sok. Azért ennek is örüljünk és reménykedjünk, mert tényleg egy dicséretes, követnivaló példa, záródjon akármilyen eredménnyel is ezen kísérlet.
 
Kép a www.rtlklub.hu -ról

Ettől a haltól nyerik a világ legdrágább kaviárját, de nem csak ezért érdemes ráfigyelni, emellett egy köztünk élő igazi őslény, hiszen a dinókkal egy időre vezethetők vissza. Ha szerencséjük van akkor egy egész emberöltőt képesek élni, ilyenkor már hatalmas méretekkel büszkélkedhetnek. Hosszuk a leírások szerint akár 9 méter, súlyuk pedig több száz kiló is lehet.
Én a magam részéről kívánok nekik sok szerencsét a dunai élethez! Hajrá vizák!


 







2010. október 7., csütörtök

Csak semmi extra

Ilyen nap is kell mikor, semmi különleges nem készül a konyhában, és még is finom a vacsora.
Krumplifőzelék sült virslivel és még „csinálsz hozzá olyan piros zsírt amiben pirított hagyma van, mert az anyukám úgy szokta”
Nem is gondoltam, hogy ekkora örömet szerezhet egy kis krumplifőzelék, pedig igen. Nem számoltam hány tányérral fogyott fejenként, de annyi biztos, hogy nem maradt senki repeta nélkül.
A krumplifőzelékbe a végén szoktam keverni egy kevés tejfölt és a főzővízbe egy kis majoránnát teszek.
A virsli helyett, lehet más is feltét, ez attól függ mennyi időnk van, illetve, hogy az éhes család mennyi ideig bír várni a vacsorára.
Ne feledkezzetek, meg a jól, bevált hagyományos ételekről, nem kell mindig a sikkes újdonság.
A főzelék egyébként is hungarikum, szóval érték, még ha nem is mindig a legegészségesebb ételek.



Más. Olvastátok már a Kifőztük 8. számát!? Nekem tetszett, van benne egy-két követni való példa. És van olyan is ami egészen beindította a fantáziámat!

2010. október 4., hétfő

Házi finomság kedvencünknek

Ma van az állatok világnapja! Így ne feledkezzünk meg két dologról: 


  1. Szerintem ma nem ildomos, állatot fogyasztani, legyünk akármilyen nagy húsimádók egy napot mindenki kibír hús nélkül. Annyi finom étel van, ami nem állatkából készül. Vannak nagyon finom főzelékek, valami zöldséges tészta, esetleg rántott zöldségfélék, gombás pizza, sajtos melegszendvics, vagy valami efféle kerüljön ma az asztalra. Nálunk mediterrán zöldséges tészta és krumplifőzelék tükörtojással, lesz a választék. 
  2. Természetesen a kedvencünket is lepjük meg valamivel, amiből ő is észreveszi, hogy ma valami különleges alkalom van. Ehhez nem kell természetesen plusz kiadásba verni magunkat, elég, ha 10 perccel tovább foglalkozunk vele, vagy ezt nem csak a megszokott időben tesszük. Lehet, tovább sétálni, vagy tovább simogatni, esetleg valami új játék, és játék után jöhet némi finom falat. 
Mint az már kiderült, nálunk egy kicsi kutyus a család tagja, így én neki készítek valami finomságot. Az eredeti terv szerint almás-zabpelyhes szívecskékre gondoltam, de sajnos közbejött valami, így ma már biztosan nem lesz időm elkészíteni, de leírom a receptet, hát ha valaki kedvet kap a szívből jövő szívecskék elkészítésének.

Almás-zabpelyhes szívek (ebkeksz)

Hozzávalók:

25-30 db szívecskéhez
250 g teljes kiőrlésű liszt
100 g zabpehely
120 ml víz
20 g reszelt alma
2 ek finom zsír
1 ek méz
1 kk őrölt fahéj és szegfűszeg
A hozzávalókat, egy tálban összegyúrjuk, majd egy lisztezett deszkán kb., 0,5 cm vastagra nyújtjuk, szívecske formával (ha nincs lehet más is) kiszaggatjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a kekszeket. Előmelegített sütőben kb. 170° -on 30 perc alatt kisütjük, majd hagyjuk a lekapcsolt sütőben száradni a kekszeket néhány órát, vagy egy éjszakát.


Mivel nincs szívem finomság nélkül hagyni a kutyust, én a kedvenc szülinapi tortáját fogom elkészíteni:

Sajttorta 


Hozzávalók:

4 vékony szelet kenyér (toast kenyér)
1 db tömlős sajtkrém
30 g reszelt sajt

A kenyereket egymásra fektettem, majd egy nagyobb formával kiszúrok belőlük egy alakzatot, vagy csak egy sablont körbe vágunk.
A „torta” lapokat megkenjük sajtkrémmel, majd kívülről is bevonjuk a tortát, a reszelt sajttal megszórjuk az oldalát, a tetejét díszítsük, sajt rózsákkal.
Érdemes a tömlős sajtra kicsi lyukat vágni, akkor a végén, szép díszeket tudunk nyomni a tortára.

Kis gazdiknak ajánlom a következő állati vicces feladványokat.