2010. október 12., kedd

Ha elszállt a csáberő

A hétvégén a szülőknél jártunk, és már megint az lett az eredmény, hogy sokkal több mindent kaptunk, mint amennyit el tudtunk fogyasztani. A maradék sült hús már senkinek nem volt elég vonzó, így valami új küllemet kellett neki találnom. Az olaszok nem örülnének neki, de sebaj, mert nekünk tetszett az eredmény. A maradék ezúttal pizzafeltétté alakult.
Készítettem egy jó kis pizzatésztát, magát a tésztát is megfűszereztem friss zöldfűszerekkel, így már a kelesztéskor csiklandozta az orrcimpákat, akik az újonnan érkezett információkat, gondosan továbbították a gyomornedvek felé, azok pedig újra és újra arra kényszerítették a tulajdonosukat, hogy megkérdezzék: nincs még kész? Mikor lesz már kész? Éhes vagyok!!!
A hosszas várakozás után végre nagyon szép ruganyos tésztánk lett, amit belelapítottam a pizza tepsikbe megkentem a közben kikevert tejfölös szósszal megszórtam a felcsíkozott hússal, egy kevés paradicsom szelettel, lilahagyma karikával, sajttal és már mehettek is a jó forró sütőbe, gyönyörű aranysárgára pirulni.

Tészta:

50 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
egy kevés víz

pici cukor az élesztő felfuttatásához
olívaolaj
zöldfűszerek tetszés szerint apróra vágva, ha nincs akkor olasz fűszer keverék is lehet
Szósz:
egy nagy doboz tejföl 
1-2 gerezd fokhagyma finomra aprítva
bors

Az említett okok miatt, a fényképről majdnem sikerült lemaradnom, azért egy utolsó szeletet még sikerült lekapni! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése