2010. szeptember 23., csütörtök

Fejezetek egy kacsa utóéletéből avagy: Mit rejt egy egész kacsa???


negyedik fejezet

Hideg ebéd vagy vacsora: erdei pástétom pisztáciával

A pástétomhoz felhasználjuk a kacsánk máját és a pluszként mellé tett májakat is, ha nem ettük meg a főtt húst és rizses hús sem készült, akkor azt is felhasználhatjuk.
Serpenyőbe pirítsunk hagymát majd adjuk hozzá a máj darabokat,(húsdarabokat is) egy kicsit barnítsuk meg, majd fűszerezzük meg ízlés szerint. Daráljuk le egy kanálnyit hagyhatjuk egészbe, ha szeretjük a nagyobb darabokat a pástétomba. Én adtam hozzá vargányát is, mivel nagyon szép, fiatal példányokat találtam Miklós bácsinál a piacon. Egy külön serpenyőbe pirítottam meg és a már ledarált májhoz adtam. Került mellé egy kisebb marék áfonya és egy pár szem pisztácia is. Az egészet alaposan összekevertem, majd egy vagy több kisebb formába jól belenyomkodtam. A formákat egy tepsibe sorakoztattam, majd kevés vizet tettem a formák alá.
Előmelegített 140 fokos sütőben bő 1 órát sültek.
A pástétomot előre kell elkészíteni, mert melegen nem jó fogyasztani.
Így evés előtt, csak salátát keverjünk hozzá, vagy egyszerűen csak puha kenyérrel fogyasszuk. 







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése